A szó - a nyelv - a tár

1.Miképpen is? (Elméleti és kutatási háttér)
1.1.Általános vagy egyedi?
2.A jelentésközpontba és címszóba sorolás elvei
2.1.A szócikkek szerkezete
2.2.Az utaló szócikkek, utalások
3.A lexikográfia hagyománya és új lehetőségei, eszközei
3.1.Magyarázatok, minősítések, példamondatok
3.1.1.A minősítések
3.1.2.Kézzelfogható vagy elvont?
3.1.3.A példamondatok
3.2.A rövidítések, jelek

1. Miképpen is? (Elméleti és kutatási háttér)

A LangBridge a beszédet, kommunikációs esélyt kódolja a nyelvivé válás folyamatában, közeli fejlődéstörténetében. Az ember alkotta, tudatbeli, nyelvi kettősségeknek [pl. objektív – szubjektív, semmi – valami, egy(ik) – más(ik), “az” – “nem az”, pozitív – negatív, jó – rossz, tartalom – forma, szinonim – antonim, általános – egyedi, fajta – egyed, fizikális – absztrakt, anyagi – szellemi, konkrét – elvont, aktív – passzív, egybe – külön stb.] mint a gondolkodás elemi mozgatórugóinak megjelenési formáit, mai állapotát és megértéséhez elengedhetetlen eredetét (diakron–szinkron kapcsolatát és egymásra hatását) vizsgálja, elemzi és tükrözteti; tudván, hogy a használó, s így a nyelv is – annak éppen viszonylagos (kétirányú és -pólusú, “kétkedő”) mivoltánál fogva – mindig élhet az “újrafelhasználás”: a reaktiválás és a továbblépés lehetőségével.

A szótár ebből a koncepcióból indul ki, az egyéb – természetes nyelvi megjelenítést elemző – szempontrendszerek (pl. a morfológia vagy alaktan, a szintaxis, a textológia, a beszélt nyelvi kutatások, gyakorisági vizsgálatok stb.) mellé felsorakozva ezt tekinti a vizsgálati módszerének – a nyelvet, nyelveket az “univerzális” (nyelven kívüli) jelentésnek egyik megragadható, elemezhető lenyomataként, hű szolgálójaként kezelve.

(Megjegyezzük, hogy mint ilyen, a szóalak, írásmód, helyesírás is nagyban kommunikatív: a jelentésnek mint nyelvfüggetlen, önmagában létező univerzális tudati terméknek nemcsak a közmegegyezésen alapuló, közösségi, konvencionális tartalmi és fogalmi, hanem a funkcionális vagy viszonykategóriáit is kijelöli (bővebben l. még lejjebb). Azaz nemcsak jelentést idéz fel, hanem funkció- vagy jelentéskülönbséget is jelezhet. Ilyen például az -l vagy -ll igeképző: sarkal [lábbelit, szó szerint, konkrétan a sarkát] és sarkall [lovat, szó szerint, konkrétan a sarkával, sarkantyújával: ‘nógat, ösztönöz’], illetve sarkall [átvitt, absztrakt értelemben: vkit ‘serkent, ösztönöz’]; kicsinyel [átvitt, absztrakt értelemben: ’nem sokra becsül, kevésre tart’] és kicsinyell [szó szerint, konkrétan: ’nem elegendőnek, kicsinek v. kevésnek tart’]. Azoknak tehát, akik számára ezek a szóalakok “értelmezettek”, üzennek, azaz képesek felidézni az összes általuk hordozott tartalmi jelentést, elegendő a példában használt absztrakt–konkrét hasítás általi kijelölés [l. még lejjebb] arra, hogy adott beszédhelyzetben “félreértés”, félrevezérlés nélkül vehessenek részt a kommunikációs folyamatban.)

1.1. Általános vagy egyedi?

A jelentés “dokumentációja”, a nyelv nemcsak relációs, hanem relatív rendszer is. Ezért mindig viszonylagosságukban és kölcsönhatásukban: a nyelv változásában, fejlődésében (és folyamatos önazonosításában, tehát az éppen lényegessé vált – és egyébként nyelvfüggetlen – jelentésekről adott “tudósításának”, mozzanatainak kettéhasadásában) igazak a régebben (pl. szófaj) vagy újabban (pl. fókusz) felállított elemzési kategóriák is.

Mindebből következően a Kis Magyar Nyelvtár-ban kizárólag relatív, ütköztetett, mihez képesti viszonyában (így, kimondva) érvényesek az abban újonnan használt osztályozási rendszer elemei: a nyelvi alakulatnak például specifikusra és generálisra, fizikálisra és absztraktra hasadt, szétvált jelentésváltozatát egymással párban, együttesen, relációs viszonyában vizsgálva és elemezve. Más vonatkozásában: egyedi, azaz elsőrendűen fontos, nyomatékos, akciós (vagyis – eredetét tekintve – közlést, beszédet indukáló, fokuszált), illetve általános, tehát semlegessé csillapodott (rá nem vonatkoztatottá, rá nem mutatóvá nyugodott és gyakran szerkezetté merevült) állapotában, szakaszában egyszerre. – Az alaktan területéről kölcsönzött példával élve, különírt egyedi (éppen akkor vagy éppen most lényeges) eszerint például: [túl] kis adag; [vmit] előadó művész; [nagyon] száraz bab; autó kereke [az autóé]; stb; az egybeírt általánoshoz képest (mely általános az adott szövegkörnyezetben a valóságban nem is mindig “vesz részt”, a nyelven kívüli valóságban nincs is feltétlenül jelen): kisadag; előadóművész; szárazbab; autókereke [vkinek]; stb.

Új szövegkörnyezetben a nyelvi nyersanyaggá vált alakulat azonban újra aktiválható, sőt, gyakran újjal megtölthető, szinkronikusan működő változatok megteremtésére képes, amelyekben a fenti relatív kategóriák újra működni kezdenek, az egybe- és különírt alakok egy aktuális (egyedi vagy általános értelmű) új mondat szintjén párjuktól látszólag elszakadva, önmagukban is válhatnak időlegesen, a beszédhelyzet szándékolta egyedi értelem miatt egyedivé (pl.: kis adagot [kérek]; illetve kisadagot [rendelnék most]) és alkalmilag, a beszédhelyzet szándékolta általánosság miatt általánossá (pl.: kis adagot [szokott enni húsból]; illetve kisadagot [is mindig felszolgálunk]) egyaránt.

A választható két (fent említett) eltérő irány, kimerevedett két véglet mögött dinamikus fejlődés, mozgásos folyamat, hatóerők harca bújik meg (l. még lejjebb: Kézzelfogható vagy elvont?). Ezt pedig csak többfokú skálán lehet valóban élően szemléltetni, jellemezni.

[Például a (főként tapadásos) összetétellé válás [asztalosmester; kisasszony; drágakő; ahelyett (az helyett, a’ helyett, a helyett); egyetért; dehogy; stb.] többek közt öt fokozaton mozog: a különírt (kollokációs-szókapcsolati függésben vagy egyedi beszédhelyzetben alkalmazott) változathoz (1) képesti, elvonódó, általánosodó, fajtanevesülő elmozduláskor (2) még helytelennek, szabálytalannak érezzük és tudjuk az egybeírt alakot; ingadozáskor, átmenetkor (3) pongyolának (de valamennyire indokoltnak); s csak a negyedik fokozat az, amikor helyesnek, de a nyelvi normába nem illeszkedőnek, nem elfogadottnak, illetve egyedinek tekintjük; hogy azután a különírt változathoz (1) képest azzal egyidejűleg (de másképpen) működő és más jelentésközpontot kijelölő, új, szabályosan egybeírt (és nyelvileg-lexikográfiailag is adatolható) alakulattá (5) avassuk.]

 

2. A jelentésközpontba és címszóba sorolás elvei

A címszó a szócikkben elemzett, működés közben vizsgált alakok könnyebb megtalálását segíti: azokhoz képest tehát tartalmatlan, tájékoztató jellegű, hívószóként működik. A szótárban feldolgozott adatokat a szerkesztés során – első lépésben – jelentés és funkció nélküli (hang- és) betűsoroknak, arctalan szóelem-lehetőségeknek, ún. “string”-eknek tekintettük. Ez a módszer nagyobb szabadságot engedélyezett a szerkesztő-elemző munka során abban, hogy milyen alakulatok kerüljenek egymáshoz közel (és ezáltal “szembesüljenek” alak és jelentés szerves vagy szervetlen viszonyát tekintve) a kialakított jelentésközpontokban, illetve szócikkekben.

A morfológiai alakulatokat, egységeket – második lépésben – a kommunikáció szolgálatába állítottuk, azt vizsgálva, hogy az alak milyen használatot, jelentést fogad magába, melyik jelentésközpontra mutat, mit üzen. A stílus- vagy szófajbeli eltérést mutató, azaz a megfogalmazás, a nyelvi megragadás mikéntjében ugyan különböző, de azonos beszédhelyzetben azonos tartalmi jelentés köré csoportosuló, a jelentés magját tekintve azonos közlést implikáló alakok ezért azonos, közös jelentésközpontba kerültek.

Ilyennek tekintettük a jelentésközpontok azon fajtáját is, amelyben a használó a fajta-egyed, rész-egész stb. kapcsolaton nyugvó alakokat, azonos fogalomkörön belül együtt találja meg. Ezeket ún. összefoglaló jelentésközpontoknak hívjuk. (Hasonló folyamat játszódik le az agyban ugyanis akkor, mikor nyelvileg is normatív értelemben egy-egy specifikusabb összetétel adott szöveghelyzetben elő- vagy utótagjára zsugorodik, pl. kiságy > ágy, fekete < feketekávé, illetve abban az esetben, mikor a fogalomkört (a nyelvtárban így: szélesebb tartalmi jegyeknek is megfelelő, azt is kielégítő jelentésközpontot) ugyan gondolatban kijelöltük már, de nem jut eszünkbe a valóban keresett, specifikusabb változat, pl. ágy, ágy, de azt az egyet hogyan is mondjuk, milyen is?) Az alakok közt fennálló kommunikációs különbséget a rá leginkább jellemző vagy megkülönböztető szófaji, funkcionális, stiláris és adott jelentésbeli megszorítással, illetve példamondatok alkalmazásával jeleztük, illetve a keresett egyedi változatot a használó gyakran – egy kattintással – az adekvát, külön jelentésközpontban is azonosíthatja.

Mindebből az is következik, hogy a címszó a szócikkben elemzett, működés közben vizsgált alakokhoz képest tartalmatlan, elvont, tájékoztató jellegű .

A szó, szóalakulat viselkedésére (mint összetételi utótagra vagy alaptagra, jelzett szóra) jellemző, például kollokációs kötöttségben lévő adatok egy része – tájékoztató-elemző céllal, az egybe- és különírás egyidejű, szinkronikus mozgásai, változásai miatt (pl. anyagnévi jelzők [aranygyűrű és színarany gyűrű; aranykarika és arany karikagyűrű], többszörös (alkalmi) összetétellé válás, mozgószabály, kötőjelezés) és a könnyebb kereshetőség végett, mintegy példaként is – a jelenségre jellemzőbb tag, de zömmel az összetételi utótag (jelzett szó) címszavába kerültek, az összetételi címszó mellett ott is kereshetőek, illetve a fent indokolt jelentéstani szabadsággal élve példamondatként az alapszó vagy utótag alá is besorolhatóak lettek.

 

2.1. A szócikkek szerkezete

A szócikkek szerkezete a fentebb tárgyalt szerkesztési koncepción és az azon nyugvó, az által kidolgozott, azt megvalósító többcélú, nyelvet modellező, egyszerre mátrix-szerű és hierarchikus adatbázis-struktúrán és informatikai feljesztésen alapul. Tehát azon, hogy a szóelem-lehetőségként, stringként kezelt szóalakulat, alapalak (a jelentésközpont kialakítását, az elemzést követően) azonos “ruhában”, alakban hogyan tagozódik be hívószava alá, hogyan találkozik újra, és hogyan kerül – bár külön “utakon”, más-más jelentésközpontok által, azokra külön mutatva és azokat külön-külön képviselve – újra összeköttetésbe. Ezt a szakadatlan programozás és közös nyelvészeti-informatikai munka, illetve tesztelések során kialakított fejlesztőeszköz tette lehetővé, amely a jelentésközpontban külön szerkezeti elembe, ún. tag-be ágyazott természetes nyelvi kijelölőt (szót, szószerkezetet, mondatdarabot) az adatbázisba visszakerülés alkalmával (indexszel ellátott számokkal is beazonosítva) betűrendben azonnal felsorolja, akármilyen (angol vagy magyar nyelvű, illetve kezdőbetűjű) szó vagy nyelvi alakulat felől kezdődött is meg a jelentésközpont készre szerkesztése.

A címszóba rendezéskor, beszerkesztéskor egyrészt csak a címszóra jellemzőbb jelentésközpontokat kötöttük a szócikkbe (ez a szócikkben való könnyebb tájékozódás mellett egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy a használó – nem címszóra, hanem közvetlenül jelentésközpontra keresve – még több és más információhoz is juthasson a szócikkben felsoroltakhoz képest), illetve második lépésben – a legtöbbször szélesebb, általánosabb jelentéstartományú jelentésközponthoz képest – az adott szó, szókapcsolat specifikusabb, neki megfelelőbb, rá jellemzőbb egyedi jegyeit tükröztetjük – mindkét nyelven. Az így megszerkesztett szócikk tehát jelentésalapú, forrásának pedig a jelentésközpont adatait tekinti, annak úgymond specifikált, szűkített változata, s ez azzal a nyilvánvaló haszonnal is jár, hogy a használó elé kerülő anyag finomabb felbontású és árnyaltabb, mint a hagyományos szótári szócikkek általánosságban. A használónak a jelentésközpontba való visszakattintás pedig a keresett jelentés szélesebb értelmű, gazdagabban adatolt és kifejtett változatát kínálja mindkét nyelven egyszerre, ami a beazonosítás sikerességének növelése mellett az árnyaltabb megfogalmazás és a további keresés lehetőségéhez juttatja.

(Megjegyezzük azonban, hogy a Kis Magyar Nyelvtár nem etimológiai–nyelvtörténeti szótár, abban tehát csak a mai kommunikáció szempontjából lényeges ilyen jellegű háttérinformációkat közöljük, és azokat a teljesség igénye nélkül idézzük, soroljuk fel.)

Mindez összefoglalva azt is jelenti, hogy a szerkezet – már egy nyomtatott változat szótári szövetének kimerevült vázaként is – élő, mozgékony, többirányú, kommunikatív nyelvi hálózat-ot alkot, amely hálózat kiválóan alkalmas a valódi elektronikus megjelenítésre – a maga kifejtett, teljes változatában és adatbázishátterével, a hálózatban közlekedés és ugrások nyújtotta előnyökkel és többlettel, többcélú keresési és listázási lehetőségekkel: a minőségi mássággal.

2.2. Az utaló szócikkek, utalások

Az utaló szócikkek a szótári részben, szótári adatbázisban való tájékozódást, megtalálhatóságot segítik. Az önálló szócikkben tárgyalt alak(ok) címszavától betűrendileg távol eső (de szabályosnak ítélt) írás- és (írásban jelölt) alakváltozatok alfabetikus helyén nem önálló szócikkhez tartozó címszót: utalást helyeztünk el [Aiszóposz ê Ezópusz], függetlenül attól, hogy gyakran az angol szótár egy szava ezzel megegyezik [coax ê koax]. (Amennyiben a kívánt alakot a használó címszóban nem találja meg, azt az alkalmazás közvetlenül a jelentésközpontba viszi, illetve ilyen esetben érdemes a szótár helyett a jelentésközpontban folytatni a keresést.)

Ugyanígy jártunk el a másféle ejtés alapján az írásos formára nehezebben visszakövetkeztethető alakok és ejtésváltozatok, írásban nem jelölt hangalakváltozatok esetében is [ímél ê email], azzal a különbséggel, hogy az elfogadottabbnak, szabályosabbnak ítélt, a nyelvi normába jelenleg illeszkedő alak védelme és a félreérthetőség elkerülése érdekében (az elfogadott, de önálló címszót nem követelő írásváltozattal szemben) azt alakzáró kötőjellel láttuk el [apsz- ê absz-].

Az önálló szócikkben két okból is alkalmaztunk utalást. Első esetben akkor, ha a címszónak megfelelő alak kommunikációs értelemben (etimológiailag vagy jelentéstanilag) egy másik alakulattal adott jelentésben összefügg, de külön címszóba kerülése mellett több érv is szólt [adaptál (…) ê adaptáció, adoptál; alamuszi (…) ê alszik; álom (…) ê alszik]. Az ilyen alakulatokat többnyire mindkét irány felől összekapcsoltuk, azaz kölcsönös Vö.-vel láttuk el. A szócikk végi utalások teljes szócikkre vonatkozó információkat kapcsolnak össze.

 

3. A lexikográfia hagyománya és új lehetőségei, eszközei

A három szótári adatbázist szervesen összekapcsoló és működtető egyetlen szótárban, a Kis Magyar Nyelvtár-ban ötvöztük a lexikográfiának mint több tudományágra kiterjedő, interdiszciplináris tudománynak az eszközeit a nyelvészet különböző – hagyományos és modern – ágainak (fonetika, fonológia, morfológia, strukturális grammatika, szintaxis, szemantika, textológia, számítógépes nyelvészet stb.) eredményeivel, emellett felhasználtuk (és a szerkesztés során érvényre juttattuk) az etnográfia, stilisztika, dialektológia stb. eredményeit is, valamint egyéb tudományok és szakterületek (informatika, filozófia, pszichológia, fizika, kémia, orvostudomány, zenetudomány, csillagászat, vallástudomány stb.) területéről is vizsgálódtunk – nem a szaknyelv, hanem a művelt köznyelv mélységéig behatolva.

A Kis Magyar Nyelvtár-ban kialakított, beágyazódó adatbázis-szerkezetet és szótári, szócikkszerkezetet további lexikográfiai eszközök és egységek (magyarázatok, minősítések, példamondatok, valamint rövidítések és jelek) egészítik ki, teszik értelmezhetővé. Ezek alkalmazásával sűrítjük össze egy “elektronikus könyvnyi” terjedelembe az adatbázisokat összekapcsolva a szótárunkban adatolt, a betűrenden végigvonuló alakokra mint a szótári szövet alkotórészeire vonatkozó nagy, egységes tanulmányt, tömörítjük valamint egy “jelentésközpontnyi” és (hívószó alá rendezve) “szócikknyi” terjedelembe az azokban elemzett alakokra vonatkozó kisebb tanulmányokat.

Az ilyen nem kifejtett, implicit, jelölő, szótárszerű megjelenítés, valamint a linkekkel összekötött adatbázisok közötti átjárhatóságot biztosító (illetve szerkesztési következetlenségeket nagyban kizáró) számítástechnikai fejlesztés eredménye lényegesen több információ megadását teszi lehetővé kis helyen és egyszerűbb kereshetőséggel, a legfőbb célt: a jelentéshez, használathoz jutást segítve. Ez egyben a Kis Magyar Nyelvtár-t a szószedetek, mutatók, szólisták vagy adattárak, de bizonyos tekintetben a hagyományos szótárak szintje fölé is emeli (és a szerkezetével, szerkesztési megoldásaival egyúttal valódi, modern szótárrá avatja), azonban olykor meg is nehezíti az átlag szótárhasználó dolgát: a számára lényegi információhoz csak gondolkodó közelítéssel, a sajátos szótári stílusba és eszközrendszerbe belehelyezkedve juthat sikerrel.

Ha csak a jelentés megragadására alkalmasabbnak vélt, gyakoribb, jellemzőbb, elterjedtebb alakot szótáraztuk volna, elvettük volna annak a lehetőségét és szabadságát, hogy a használó – értelmileg, tudományos-technikai nézőpontból, stilárisan stb. indokolt esetben, adott szövegkörnyezetben – egy másik szemszögből helyes, illetve jó vagy akár kevésbé megokolt, a nyelvi norma alapján világos vagy akár félreérthető lehetőséget választhasson tudatosan a kommunikáció folyamata során.

Másképpen szólva: a Kis Magyar Nyelvtár lexikográfiai eszközök segítségével mutatja meg, milyen kommunikációs következményekkel jár ez vagy az az írásmód, ilyen vagy olyan alak (szó v. szószerkezet, kifejezés) választása – adott beszédhelyzetben, adott jelentésközpont kiválasztásának szándékával. Ezzel összefüggő szerkesztési elvek vezették a szótár szerkesztőit arra, hogy megjelenítsék az idegenszerűen vagy régiesen írt, az újabb, a csak beszélt nyelvi vagy durva, a ma még pongyolának, helytelennek tekintett vagy olykor-olykor a beszédhelyzetekben meglehetősen ritkán alkalmazható alakokat is.

Ahogy – a közlés szándékának megfelelően – a nyelvi kommunikáció, úgy a nyelv maga is változó, alkalmazkodó, rugalmas rendszer. A szótár ezért nem fülöncsípett megjelenésekből levont értelmezéseket, hanem folyamatokat, szabályszerűségeket, a látható sajátosságok bemutatása mellett a felszín alatt mozgó (de tettenérhető) jelenségeket tár fel – az önálló kutatási tapasztalatok mellett a hagyományos és modern (strukturális-generatív) nyelvészet legújabb eredményeire támaszkodva, azokat szintézisbe hozva az online szótár és a modern szerkezet adta frissítési és változtatási lehetőségekkel együtt.

Másirányú érdeklődése, kutatási szempontjai és szerkesztési módszere révén a Kis Magyar Nyelvtár egyúttal mélyebbre hatol a nyelv mozgásos, kommunikatív működésének szótári leírásában, mint az eddig használatos kézikönyvek. A gondosan elhelyezett minősítésekkel, a magyarázatok, jelentéstani és grammatikai megszorítások alkalmazásával, a szótárhasználó számára lexikográfiai szempontból értelmezve felkínált, többféle kommunikációs lehetőség választhatóságával rugalmasabbá teszi annak megítélését is, hogy a használó végül melyik irányban határozza el magát. Ez a szótárhasználói szabadság azonban egyben szótárhasználói “nagykorúságot” is feltételez, szótárhasználói felelősséggel is jár: nem kerülhető el ugyanis az, hogy a felhasználó olvasó – választása, döntése előtt – végig ne járja (legalább valamekkora mértékben) a szerkesztői, értelmezői, elemzői utat.

3.1. Magyarázatok, minősítések, példamondatok

A szerkesztési vezérelv alapján, miszerint a jelentésből kiindulva, a jelentést kontrasztív módon, két nyelv felől is megragadva a jelentéshez jutást segítjük, és a funkció, jelentés nyelvi-alaktani következményeit elemezzük, valamint a szótár beszédbe helyező, kommunikatív jellege miatt a szinonimikus, de különösen a definitív jelentésmegadás (jelentéshez juttatás) használatát – lehetőség szerint – kerültük. Azzal ugyanis önhatalmúlag vagy vitatható viszonylagossággal jelölnénk ki (illetve szorítanánk meg) az értelmezhetőségi és használati kört, illetve azért is, mert az ugyanahhoz az alakhoz tapadó, abban testet öltő esetleges egyéb, általunk nem vizsgált lehetséges további, mélyebb vagy járulékos (egyéni beszédhelyzetek számával együtt gyarapodó és az alakra tapadó) jelentésárnyalatokat (és az alak azonos jelentésközpontba kerülésén esetleg ugyancsak nem módosító más használati kört) indokolatlanul kizártuk volna.

Ezzel szemben a kontextusba helyező, ún. körülíró jelentésmegadást (jelentéshez juttatást) azért alkalmaztunk szívesebben és gyakrabban, mert azzal (csakúgy, mint a rá jellemző funkcionális, stílus- és szakminősítések használatával) az egyéb (relatív, a használó által számszerűen, fizikailag befogadott és számszerűen eddig használt kontextusok mennyiségével befolyásolt) járulékos funkciókat, jelentéseket szándékosan nem befolyásoljuk hátrányosan, viszont az eltérő és keveredő, keverhető (más jelentésközpontba illő) változatokat egyértelműen kizárhattuk. Ezzel függ össze az is, hogy a megszorítást, körülírást csak lehetséges esetként, példaként használt kontextusba (szövegkörnyezetbe) helyezésnek fogtuk fel, és természetesen az általunk használt kontextusba helyező, használati kört kijelölő példák mellett számos más ilyen lehetőség is elképzelhető.

3.1.1. A minősítések

A szótárban használt hagyományos minősítések teljes listáját (stílusminősítés, pl.: átvitt, durva, hivatalos, bizalmas, választékos, régi stb.; szakminősítés, pl. csillagászat, kémia, építészet, film, irodalom, informatika stb.) a rövidítések között, kifejtve is közöljük. Az anyag jellegének megfelelően és az árnyalhatóság érdekében olykor olyan minősítéseket is használtunk, amelyek az eddigi szótári gyakorlatban nem találhatóak meg: pongyola; újabb; avulóban; semleges; pozitív; negatív; következmény; előzmény; tudományos; földrajzi név; idegen szó; stb.

Újdonság továbbá az ún. funkcionális vagy kommunikációs minősítések alkalmazása. Ezen a csoporton belül – a hagyományos grammatikai (egyes szám; birtokos alak; felszólító mód; tárgyas, tárgyatlan; ragtalan, tárgyragos; stb.), szófaji (főnév, ige, mondatszó, határozószó, igenév stb.) minősítések mellett – olyan, a szótári hagyományban eleddig nem használt, új kategóriákat alkalmaztunk, amelyek a szövegkörnyezetbe helyezést segítik, az ilyen változatokra is vonatkoznak, és az élő alakulat működési körét, eddig rejtve maradó vagy fel nem tárt (pl. mélyszerkezetéből, relatív kontextuális függéséből származó), de a kommunikációs folyamat során nap mint nap tapasztalható viselkedését határozzák meg (pl.: fókuszban, fókusztalanul; konkrétan, elvontan; illetve aktív, passzív alak; folyamatos, befejezett értelemben; stb.).

3.1.2. Kézzelfogható vagy elvont?

Új aspektusként alkalmazzuk a konkrét (tényleges, fizikális, kézzelfogható, szó szerinti, anyagi jellegű, érzékszerveinkkel tapasztalható, röv.: phis) – absztrakt (elvont, elméleti, “megfoghatatlan”, szellemi természetű, röv.: abszt), illetve a specifikus (egyedi, egyszeri, arra [pl. az adott helyzetre] vonatkozatott, röv.: spec) – generális (általános, gyakori, [pl. helyzetre] nem vonatkoztatott, röv.: gen) értelemben használt alak antonim, ellentétpárban való megkülönböztetését, amely kettősségeken a nyelvi–tudati működés nagyban alapszik.

A két ellentétpár mint a nyelvi-tudati evolúció és mai nyelvi-tudati működés mozgatórugói a jelentéstartományt, az adott szövegkörnyezetben való elhelyezkedést és használhatóságot (használati kört), grammatikai felépítést, szófaji értéket stb., tehát az alakulat viselkedését, kommunikációs hátterét számtalan esetben könnyebben, egyszerűbben írja körül, rajzolja, szorítja meg, illetve jelöli ki, mint egy sokszor körülményes, hosszú (és tudományos értelemben vitatható) meghatározás, vagy akár szinonimikus értelmezés.

Ebből az alapvető megkülönböztetésből, hasításból fakadnak, polarizálódnak tovább és bontakoznak ki a kisebb vagy alkategóriák, ellentétpárok. A konkrét mellé-mögé sorakozik például fel a megszámolhatóság; az absztrakt mellé a megszámolhatatlanság, az anyagnév, a névátvitel (metaforikus, metonimikus, szinesztezikus stb.); a specifikus mellé az egyedi név, tulajdonnév; a generális-általános mellé az összefoglaló fajtanév, az állapot(jelölés).

Ezek a szabály- és törvényszerűségek a funkcióra és jelentésre gyakorolt (vissza)hatásuk miatt nemcsak a szótárban közölt jelentésközpontok jellegét és használati körét pontosítják, s ezáltal a szótári jelentések egymáshoz való viszonyát jelölik ki, hanem nagyban befolyásolják például még a morfológiai alakulatok viselkedését is, különösen az egybeírást-különírást. A következőkben erre közlünk egyszerű példákat.

Specifikus, “akkor, egyszer”: angol kór [’Angliából származó’], benzines kanna [’benzinnel telt v. beszennyezett’], barna medve [’barna színű’] generális, fajtanév: angolkór [’betegség’], benzineskanna [benzin tárolására haszn. kannafajta], barnamedve [medvefajta]. Konkrét: alá ás, csirke húsa; absztrakt: aláás, csirkehúsa stb.

Az ellentétpárok továbbá át-áttűnnek egymásba, gyakran szinonimikusak: a specifikust gyakran konkrétnak (mert pl. mindkettő egyúttal határozott, adott helyzetre vonatkoztatott is), az általánost elvontnak (mert pl. mindkettő egyúttal “megfoghatatlan” is) gondoljuk és fordítva – attól függően, hogy melyik hasítás, vonulat érvénye erősebb az adott alakulatban, adott szövegkörnyezetben.

Az ellentétpárok azonban keresztirányban nem átjárhatóak. Tehát attól, hogy általánosnak (pl. fajtanévnek: kávéscsésze a specifikus kávés csészével szemben) minősül az alakulat, még nem következik, hogy feltétlenül absztrakt adott környezetben (lehet újra konkrét is: a kávéscsészék törtek el), és fordítva, vissza is. Ezért állapíthatjuk meg azt, hogy az absztrakt–konkrét, specifikus–generális mozgó és állandósult, kimerevedett és változó, “mihez képest” érvényes, relatív vagy viszonykategóriák, melyekből minősítésként a szótárban az adatra jellemzőbb (“általánosabb”), a használatot, jelentést és írásmódot inkább meghasító és kijelölő változatot jelenítettük meg.

3.1.3. A példamondatok

Az adat viselkedését példamondatokkal szemléltettük. Ez különösen olyan esetben volt célszerű, ha a működést a minősítésekkel vagy magyarázattal körülményes lett volna világosan elkülöníteni, kellően kijelölni. A példamondatok szövegből kényszerűen kivágott mondatlehetőségek, szövegmondatdarabok. Ezért a nagy kezdőbetű és a mondat végi írásjelek alkalmazásáról – éppen a szótárhasználói szabadság meghagyása érdekében – gyakran lemondtunk.

Írásjellel mutattuk be viszont az olyan alakulatokat (pl. mondatszók, indulatszók, módosító határozószók, kötőszók stb.), melyekre az írásjelezés általában is jellemző, azokhoz a központozás szorosan kötődik. Ez volt az oka annak is, hogy több példamondatot egymástól nem hagyományos írásjellel, hanem nyomdai jellel különítettünk el.

3.2. A rövidítések, jelek

A hagyományos stílusminősítések, szakterületi besorolások, szófajok, funkcionális vagy kommunikációs minősítések listáját és magyarázatát megtalálja ide kattintva.

Az átmeneti, relatív, viszonyjelölő kategóriákat, szembeállításokat alább külön is összefoglaljuk és értelmezzük:

A nyelvhasználatban:

SPEC.

specifikus; egyedi (mint a GEN-sal szembeállított fő kategória, osztály ○ ilyen névként ○ használatban ○ értelemben; Vö. PHIS, F)

GEN.

generális, általános (mint a spec-sal szembeállított fő kategória, osztály ○ ilyen névként, használatban, értelemben; Vö. ABSZT, FTN)

faj

fajtanév (mint a GEN alkategóriája; gyakran egybeírást eredményez)

áll

állapotjelölő (mint a GEN alkategóriája), tartósan, huzamosan is

 

A kommunikációs folyamatban:

PHIS.

fizikális (mint az ABSZT-tal szembeállított fő kategória, osztály); fizikai, megfogható, anyagi értelemben ○ konkrétan ○ szó szerint(i) ○ eredeti (vagy alapszavából, tövéből, gyökéből következő) jelentésében Vö. SPEC, F)

ABSZT.

absztrakt (mint a PHIS-sal szembeállított fő kategória, osztály); elvont, gyakran átvitt is (Vö. GEN, FTN) ○ elméleti ○ szellemi

any

anyagnév (mint az ABSZT alkategóriája) ○ anyagnévi jelző (a jelzett szó abból készült, abból az anyagból való [tejtermék, tehéntej termék, tejpor, tehéntej por]) ○ akár az anyagnév, akár a jelzett szó összetétel, különírt [aranykarika és színarany karika, arany karikagyűrű]; Vö. SPEC ○ anyagnévként is használt főnév (ha az összetétel anyagnév, akkor külön [tehéntej termék], ha az összetétel nem anyagnév, hanem egyszerű (nem tulajdonságot kifejező) főnév, azaz a jelzett szó nem abból készült, egybe [tehéntejellátás, tehéntej-ellátási, tehéntejtermelés, tehéntejüzem] írandó)

met

névátvitel, elvonás (mint az ABSZT alkategóriája ○ metaforikus ○ metonimikus; gyakran egybeírást eredményez)

F

fókuszban (l. még FTN: fókusztalanul) ○ rendsz. aktuális állítás gyűjtőpontjában ○ (ált. is) fókuszált, nyomatékos helyzetben (Vö. SPEC, PHIS)

 

jellemzőbb megjelenései:

 

aktuális (hangzós) hangsúllyal is megerősítve [pl.: ’volt pénzem a ’szobában van ’tegnap szaladgált csak ’sétálgatott Boróka tegnap ’elmosolyodott]; mondatszerkezetben a puszta ige (vagy aktív segédige) előtti pozícióban, igekötőnek egyébként szokásos szerkezeti helyén [tegnap ment el tegnap volt ott tegnap kellett elmennie]

 

mondatszerkezeten belül (és mélyszerkezetében) önálló állítmányi, predikatív mozzanatot hordozva, önálló, aktuális beszédhelyzetben aktuálisan, egyedien odaérthető, de lefokozott, szerkezetesült állítást, külön fölérendelt tagmondatot mögéértve, Vö. FTN [pl.: tegnap ment el (értsd: tegnap »volt az, hogy« elment; »nem máskor, hanem« tegnap »volt az, hogy« elment) ezért csapta be (értsd: ez »volt az oka, célja, ami«-ért becsapta) azért ment el (hogy ...; mert stb.) enni mentünk (értsd: azért mentünk, hogy együnk; »az evésért«]

 

mondatszerkezeten belül (és mélyszerkezetében) önálló állítmányi, predikatív mozzanatot hordozva; önálló, de az aktuális beszédhelyzet ellenére is általánosan odaérthető, lefokozott, szerkezetesült állítást mögéértve; “másodlagos” fókuszként, nyomatékként [mindenki el ment; értsd: mindenki »-vel megtörtént az, v. úgy esett, stb., hogy« elment tényleg el ment; értsd: tényleg »megtörtént az, v. úgy esett, stb., hogy« elment; stb.]

FTN

fókusztalan, fókusztalanul (l. még F: fókuszban) ○ nyomatéktalan, semlegessé ürült helyzetben (Vö. GEN, ABSZT) ○ használatban ○ értelemben ○ rendsz. hangzós hangsúly nélkül a fókuszált változattal szembeállítva, pl.: ezért (hsz, SPEC, F: ez az, amiért; ebből az okból, emiatt; ebből a célból, evégett’), ezért (ksz, FTN: ebből következőleg; így; tehát’) ○ alá (hsz, SPEC, PHIS, F: alá tettem [ti. az ágy alá; ill. nem mellé, nem fölé]), alá (nu, PHIS, FTN: az ágy alá tettem), alá (ik, ABSZT, FTN: alátettem [ti. neki] ’rosszat akar’) ○ benzines kanna (mn, SPEC, F: ’benzinnel telt v. beszennyezett’), benzineskanna (fn, faj, FTN: ’benzin tárolására haszn. kannafajta’)



© 2000-2006 LangBridge Nyelvinformatika