Elmélet

A nyelvtár működése és elmélete

A jelentésközpontok

A jelentés az az önmagában megragadhatatlan és azonosíthatatlan, teremtő mozzanat legszemélyesebb (és legbonyolultabb) számítógépünkben, az agyban, melyet érzetként a közlés szándéka hív életre, és (egyéb, nyelven kívüli, de nyelvhez köthető, nyelvi jellegű megjelenítőin vagy emlékeztetőin, az arckifejezésen, gesztuson, hangsúlyon, hanglejtésen stb. kívül) szavak, kifejezések, szövegdarabok formájában születik meg, kel életre.

A Kis Magyar Nyelvtár arra a feladatra vállakozik, hogy hidat képezzen a nem anyagi jellegű jelentés (a tartalom), az ennek szállítására alkalmas, a kommunikációs híd "ívének" szerepét betöltő közlési szándék (implikáció, sejtetés, utalás vagy "hozzájutás"), valamint annak anyagi jellegű nyelvi azonosítója vagy még inkább kijelölője, a megteremtett - vagy tanulás útján, emlékezet alapján kiválasztott - forma között. A jelentés - társadalmi méretében - az a tartalom és központ, amely nélkül sem egy nyelven belül, sem nyelvek között nem épülhet híd, valós kapcsolat.

A kommunikáció

A kommunikáció során a folyamat egy időben, oda és vissza irányban, kölcsönhatásában működik. A közlés a befogadó számára a természetes nyelvi megjelenítő (pl. szavak) felől indul, amely megjelenítő vagy üzenetközvetítő a sejtetés (implikáció) segítségével legtöbbször a pillanat tört része alatt a neki megfelelő jelentésközpontra mutat (ezt szokás a tudat szintjén úgy érzékelni, hogy "felfogtam, megértettem - I [have] got it, I understand it"), hogy ezáltal alkalmas lehessen azonos vagy másik természetes nyelv egyéb nyelvi kijelölőjének kiválasztására, megragadására.

A kommunikáció ebből következően mindig a jelentésközponton keresztül zajlik, még ha a központ maga legtöbbször a háttérben húzódik is meg, s mivel az ideák szintjén létezik, láthatatlan, érzékszerveinkkel felfoghatatlan is marad.

A Kis Magyar Nyelvtár - a kommunikáció folyamatának megfelelően - mindezt úgy dolgozza fel, hogy a jelentést (jelentésközpontot) kódolja annak különféle nyelvi megjelenési formáiban. Másképpen szólva: nem a szóhoz, szóalakhoz rendel jelentést, hanem a jelentéshez rendel nyelvi megfelelőket. Ezért adott szövegkörnyezetben azonos használati értékkel rendelkezőnek tekint főnevet, melléknevet, igét vagy éppen egymástól eltérő stílushatású kijelölőket, ha ugyanazt a jelentésközpontot rajzolják körbe - ami meglevő, de eleddig rejtett jelentések és kapcsolatok feltérképezésére, valamint finomabb felbontású szótári anyag közrebocsátására ad lehetőséget; illetve - a beszélő kommunikációs szándékát követve - az elvont szótári alak (hívószó) mögött (ugyancsak kereshetően, a jelentésközpontban) beszédhelyzeteket, példamondatokat, toldalékolt alakokat, valamint funkcionális értelmű megszorításokat (állítmányi szerepben; csak tárgyas, gyakran birtokos, többes számú alakban; általános értelemben stb.) is ad a nyelvhasználó számára vitathatatlan haszonnal.

A nyelvfeldolgozás új módszere

Legtöbbször biztosak vagyunk egy-egy szó értelmében, ilyen esetben a jelentés a szóra mintegy rátapad, azzal szinte azonosul. Az angolul tudók így fogalmaznak: "A megy ige angolul azt jelenti [!], hogy go. A window szó jelentése [!] az, hogy ablak". Pedig valójában nem a felszínen megjelenő szó- vagy kifejezéspárok egyik tagja a másik "jelentése", még egy nyelven belül sem. A háttérben a következő zajlik le. Miután beazonosítottuk, hogy a megy szó milyen nyelvfüggetlen jelentésre mutat, melyik jelentést képviseli, megkeressük hozzá ugyanannak a vélt jelentésnek, jelentésközpontnak az angol nyelvi megfeleltetését. Mindez öntudatlanul zajlik. Akkor válik tudatossá és lényegessé, ha a szó (bármely nyelven is) nem ismert, pontosabban: a szó által kijelölt jelentés nem felismerhető számunkra. Ezt a hiányt igyekszik pótolni és demonstrálni, modellezni evolúciós (de nem etimológiai) nyelvfeldolgozási módszerével a Kis Magyar Nyelvtár, melyben a használó a szótári címszóhoz rendelt értelmezések, ekvivalensek mellett - a használó számára köztes állapotként - azok kötőszövetét és tulajdonképpeni értelmét, a jelentésközpontját, a tudatos beazonosítását és motorját: a kommunikációs hidat is megtalálja.

A jelentéshez mint tartalomhoz képest a nyelv rendszere mint forma az, melynek révén rá lehet mutatni a közlési szándék hátterére, a jelentésre. Az a közlés, amely nem a központon keresztül zajlik, egyszerűen szólva: ha a szó, közlendő nem telik meg tartalommal, értelmét, funkcióját veszti. Ha pedig a szó (jelentésképviselő) más központra mutat, félrevezérel és így félreérthető.

Ezért tette meg a Langbridge a jelentést a nyelvi vizsgálódás, a nyelvfeldolgozási kutatások kiindulópontjának és irányítójává. Ezért dolgozik kommunikáció- vagy szövegdarabok jelentéshátterének: jelentésközpontjának, s nem szóhoz kapcsolt értelmezéseknek létrehozásából kiindulva. Ez a módszer a használó számára azzal a nem titkolt előnnyel is jár, hogy nyelvi kifejezése tudatosabb, biztosabb lesz, a kommunikáció nem akad el a jelentés beazonosításának bizonytalansága, tanácstalansága vagy éppenséggel hiánya következtében.